Bethlen Gábor Általános Iskola

Bethlen Gábor Egyesület

A gyergyószárhegyi Bethlen Gábor Általános Iskola egy Erdélyben (Románia) működő állami iskola, ahol jelenleg 375 diák tanul óvódástól VIII.-ik osztályig. Iskolánk egy nemzeti kisebbségi iskola, ahol magyar nyelven zajlik az oktatás, diákjaink túlnyomó részben magyar nemzetiségűek, de településünk roma nemzetiségű gyermekei is intézményünk diákjai közé tartoznak.

Településünkön található a Dévai Szent Ferencz Alapítványnak két gyermekotthona, innen 21 gyermek tanul iskolánkban. A hátrányos helyzetű  gyermekek esetében gyakori az iskolaelhagyás mint jelenség, a kötelező oktatás be nem fejezése, példaként megemlíthető, hogy a Covid 19-járvány ideje alatt 7 roma gyerek maradt ki a kötelező oktatásból.                 

A Bethlen Gábor Általános Iskola vezetősége 2005-ben létrehozta a Bethlen Gábor Alapítványt azzal a céllal, hogy fejlesztési lehetőségeket, támogatókat találjon minden olyan iskolai és iskolán kívüli tevékenység lebonyolítására, amelyek államilag nem támogatottak, de ami az iskolai közösség fejlődését, fennmaradását szolgálja.

Alapítványunk megvalósításai közé tartozik:

– Osztály- és iskolaszintű tanulmány kirándulások, iskolai sporttevékenységek, történelmi versenyek támogatása, ajándékcsomagok készítése gyermeknapra, Karácsonyra, néptáncoktatói tevekénység szervezése óvódáskortól VIII.-ik osztályig;

– Folyamatosan támogatjuk a művészeti oktatást, heti rendszerességgel foglalkozásokat tartva a gyermekek számára, a hagyományaink megismerését és ápolását, a környezettudatos életmódra való nevelést;

– A 2022-2023-as tanévtől induló After-school programunk, amely az előkészítő osztály- III.-ik osztályos korcsoport számára jött létre a szülők által benyújtott igénylések alapján. Ezen projekt célja a hátrányos helyzetű, valamint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek támogatása, ugyanakkor tanulási lehetőség biztosítása azoknak a gyermekeknek, ahol a szülők munkahelyi program miatt nem tudnak segíteni a házi feladat megoldásában, tanulásban. Ebben az időszakban kiemelt fontosságú a felelős oktatás, ekkor sajátítják el a gyermekek az írást, olvasást, számolási készségeket, amelyre a további tanítási program épül. Ezen programot alapítványunk az iskolával kötött együttműködési szerződés alapján támogatja napi egy étkeztetés és az oktató támogatása által.

  – Szintén a megvalósításaink közé tartozik iskolánk udvarának barátságosabbá tétele. Egyesületünk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázata  által 700 000 forintot nyert az iskolaudvar gyermekbarátibb arculatának megtervezésére, amely segítségével sikerült a megvalósíthatósági tanulmányt elkészíttetni. Ugyanakkor Egy OUTDOOR osztályterem létrehozását tervezzük, ahol lehetőséget adunk diákjainknak a szabadban való tanulásra, fejlődésre. Ennek a megvalósításához keresünk támogatókat, kinti padok, asztalok és didaktikai, szemléltető eszközök megvásárlásához. Ugyanakkor szünetekben a mozgásra, kinti sportok gyakorlására szeretnénk fokuszálni álló kosárlabda, ping-pong asztalok, focilabdák és kapuk, különböző mozgatható kinti játékok beszerzése által.

Tisztelettel

Gáspár Erika igazgatónő